A történetek persze mindig elkezdődnek valahol, ez éppen a töltött káposztánál. Vágyakoztam egy finom, füstölt tarjás káposztára, a piac pont útba esett, csak ott lehet igazi savanyú káposztát beszerezni ehhez az obligát téli étekhez.
A madarasnál bukott a terv, gusztusos libadarabok szőttek láthatatlan hálót, a kaméleon tudja ilyen villámgyorsan bekapni a rovarokat hosszú nyelvével, ahogy én estem áldozatul nagy hirtelen. Libaleves maceszgombóccal, na így illant el a töltött káposzta utáni vágy, a szerelem is ugyanilyen illékony, de maradjunk most egyelőre a libánál.
Leves közben jön meg az étvágy, volt sok zöldség a kosárban, legyen hát ludaskása is. Lett is, csak nem úgy. Kicsit átköltve.
Tehát olivaolaj helyett libazsíron megfuttatjuk az apróra vágott hagymát, utána küldjük a szárzellert felaprítva, és kevergetjük, kevergetjük.
Amikor már azt gondoljuk, hogy jó lesz, ez úgy tíz perc, akkor a rizottó rizst ráöntjük, és kevergetjük, kevergetjük. Na ezt is úgy 10 percig. Ekkor jön a lényeg, a libalevesből merünk egy kanálnyit, hozzáöntjük a rizshez, és kevergetjük, kevergetjük.
Amikor a rizs beitta, akkor megint egy merőkanálnyi leves, kevergetés és ez így folytatódik, kevergetünk rendületlenül és némán, beszélni nincs idő és erő se, mert csak keverünk és keverünk, de az igazi rizottóért mindent:), hát izomlázat feltétlenül.
Amikor úgy gondoljuk, hogy vége, akkor még koránt sem, és belekeverjük a pirospaprikát, a levesből kiszedett cuccokat: a felaprított sárgarépát, a zúzadarabkákat, a csontról leszedett húscafatokat, reszelünk bele füstölt sajtot. Semmi flanc, egyszerű magyar karavánt, a libának jó az is. Tekerünk rá borsot, lefedjük, és hagyjuk elgondolkodni az olasz rizottórizst, milyen furcsa társaságba keveredett. Az otthonából ablakcsere miatt kitúrt barátnő érkezésére (éjfél) pont kész is, hozsannákat bezsebeljük, repertoárba felvesszük.
Egyszerűen mennyei, szentségtörés ide vagy oda.
Legközelebb töltött káposzta, ha éppen.
Bejegyzések
