2010. február 23., kedd

Reszelt kakaós-túrós - baracklekvárral, mert úgy jobb

Sürgősen sütni kellett valami túrósat, mert kivettem a fagyasztóból a túrót, és már kikérte magát a hűtőből.


Hozzávalók a tésztához: 
  • 20 dkg liszt, 
  • 13 dkg margarin helyett vaj, 
  • 15 dkg porcukor, 
  • 1/2 sütőpor, 
  • egy púpozott evőkanál holland kakaó, 
  • 1 tojássárgája, (végül nem tettem bele)
  • csipet só 
 a töltelékhez: 
  • 50 dkg túró, 
  • 15 dkg porcukor,
  • reszelt citromhéj, 
  • 1/2 tasak vaníliás cukor, 
  • 2 tojás sárgája
Ne felejtsem el, baracklekvár, 1/2 üveg.
Nos találtam sok receptet a neten, másik nagyanyó is valami ilyesmit szokott sütni.
Nagyjából elfeleztem a mennyiségeket, egyes elemeket kihagytam, fenti leírás már a módosított adag..
Margarint nem használok, helyette vaj, mazsola nem volt itthon.

Először elmorzsoltam a lisztet a vajjal, hozzáadtam a többi mindent, kivéve a tojássárgáját, ám ekkor erős kétségeim támadtak, hogy áll össze ez a maszat egységes egésszé, ezért tettem bele egy evőkanálnyi vizet.
Nem bántam meg, homogén tésztát kaptam.
Kettévágtam, ment a fagyasztóba.

A túrót kikevertem a porcukorral, citromhéjat reszeltem rá, két tojás sárgája került még bele, 1/2 tasak vaníliás cukor.
Úgy szemmértékre választottam egy tepsit ehhez a mennyiséghez, 22*30 cm, kivajaztam, liszttel megszórtam, és elmentem hajat festeni.

Mire végeztem, a tészta reszelhető állagúra fagyott, fél gombócot belereszeltem a tepsibe, elkezdtem ráönteni a túrós keveréket, amikor kételyek kezdtek gyötörni.

Egyrészt, hogy a megfelelő méretű tepsit választottam-e, másrészt, hogy vajon a túróra akartam-e kenni a baracklekvárt. Kétnemes szavazás volt, de mit van mit tenni,  az egész túrót ráöntöttem, majd ennek tetejét kentem meg a lekvárral.


Másik félgombócot ráreszeltem, tepsit 180 fokra előmelegített sütőbe betoltam.

(Vár. Mosogat, ismét betervezi a sürgősen megvásárolni kívántak közé a mosogatógépet. Megtömi a mosógépet, egyes darabok majdnem a sütőben kötnek ki. Lyuk itt is, ott is...
Súlyos dobozfétise karbantartása céljából szemlét tart a fagyasztódobozok fölött. Megvakirgálja Kölcsönkutya fejét, majd sétál egyet vele a kertben. Mielőtt kidobná, hosszabb pillantást vet a haldokló páfrányra, a kikandikáló száraz léggyökerekre, végül ad még egy esélyt a maradványoknak.)

Türelmetlen, ideges egyedek ne kísérletezzenek új megoldásokkal. Sütési idő erre a mennyiségre 1 óra. Az én sütőmben.
Az eredeti recept egyébként végtelenül egyszerű, ízre is biztosan finom. Én maradok ennél a verziónál, neve is lett: Türelmetlen 2.0.
Nevében az esély,  lehet, hogy továbbfejlesztem.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

az 50 kg túró nem sok??
egyébként finomnak hat...

GasztroManó írta...

Jol nez ki :)
En mar regota tervezem a reszelt turos kesziteset, De igy lekvarral meg jobbnak tunik. :)
Ui. szerintem nem sok bele a turo, legalabbis nekunk biztos nem, mert az a suti legjobb resze:)